A véradást is elfogadják a nagykorú diákok közösségi szolgálataként
Egy alkalmat négy óraként számítanak be.
Egy alkalmat négy óraként számítanak be.
Három hete írt nyílt levelet Pintér Sándor belügyminiszternek Györfi Mihály, Szolnok polgármestere, de nem kapott választ, ezért a kezébe vette az irányítást.
A szakszervezet azonnali bértárgyalást kezdeményezett a miniszterelnöknél és a belügyminiszternél.
Györfi Mihály, Szolnok polgármestere szerint kétségbe ejti a lakosokat a közbiztonság helyzete, miközben a kormány által meghirdetett drog elleni háborúnak nyomát sem látni a városban.
Szerdától Kőrösi László főigazgató-helyettes veszi át a főigazgatói feladatokat, azt nem tudni, miért kellett mennie Kissnek.
Tulajdonost válthat a legnagyobb magyar őrző-védő cég, ha a GVH rábólint.
Harmadával csökkent a nyereség, de így is zsíros osztalékot szavaztak meg maguknak.
A három évtizede működő magyar–amerikai rendészeti oktatási intézmény első a kategóriájában, és globálisan is mintateremtő lett. A résztvevők kiemelték a nemzetközi együttműködés jelentőségét, valamint visszaemlékeztek a belügyminiszter szerepére az alapítása kapcsán.
A belügyminiszter helyes választ adott volna, ha neki kell idén érettségiznie.
Sokféle érdek fűződne hozzá, mégsem működik a tavaly élesített vendégletelepedési program. Ezzel szemben Pintér Sándor saját hatáskörben, titokban azt enged be az országba, akit csak akar.
Az út szélén álló rendőr a magyar állam egyetlen megoldása minden ilyen problémára 2025-ben is, kivéve, ha a Pride betiltásáról van szó – írta a fővárosi képviselő.
A belügyminiszter arról is beszélt jogászok előtt, hogy csak annyi vendégmunkás érkezhet Magyarországra, amennyi betöltetlen álláshely van.
Egy új rendelettel elismerik, a cél, hogy eleget tegyenek az Európai Bizottsággal való megállapodásnak.
A Népszava cikke szerint csak azok a tanárok jelentkezhetnek az Oktatási Hivatal által szervezett intézményvezetői képzésre, akiket leokéz a fenntartó, vagyis állami iskolák esetében a tankerületi központ is.
A januárban bejegyzett Nemzeti Regionális Repülőtér Üzemeltető Holding Kft. korábban a nemzeti vagyonkezelőhöz tartozott.
A minisztériumok a 444 adatigénylésére árulták el, tárcavezetőik mennyit költöttek utazásra és szállásra – igaz, nem mindenhonnan érkezett használható válasz.
Iskolásított óvoda, továbbá a középfokú felvételit és az év végi jegyeket meghatározó kompetenciamérés az iskolákban – a Belügyminisztérium újabb intézkedései a saját kudarcát fedik el.
A HVG egyebek mellett a japán nő meggyilkolásának ügyéről, Mini-Dubajról és az iskolai bombariadókról is kérdezte Gulyás Gergely minisztert a kormányinfón.
A miniszterelnök továbbra sem tehetős, Rogán Antal annál inkább. Bánki Erik vadásztrófeát nem, 526 millió tartozást viszont feltüntetett a vagyonnyilatkozatában. Lantos Csaba nem siet az 1,2 milliárdját behajtani másokon, Lázár János úgy vásárolgatott, hogy közben százmilliókat spórolt, Gulyás Gergely megnősült, Varga Mihály pedig vett egy lovat. Vagyonnyilatkozatok a Fidesztől a DK-n át az LMP-ig.